Krisztus Király




Krisztus Király

Beitragvon klausmatefi » Sa 18. Jul 2020, 09:19

Klaus Matefi
Krisztus Király




http://www.szentistvanplebania.ro/index ... &Itemid=65
2009. november 20. péntek, 07:28
Krisztus Király ünnepe
"Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket" – írta az ünnepről Somfai Elemér.

Krisztus Király ünnepét XI. Piusz pápa vezette be 1925. december 11-én Quas Primas című enciklikájában.

Eredetileg a Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották. Krisztus Király ünnepe a II. Vatikáni Zsinat után, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra. A mai ünnepen a megelőző évközi vasárnapoktól eltérően, zöld helyett fehér ruhában miséznek a papok.

Az egyházi évet Krisztus Király ünnepe zárja. Az utolsó ítéletre jövő királyt ünnepeljük, aki által részesülünk a szeretet végső győzelmében.

A szentmisében ma arra emlékezünk, hogy miután Jézus önmagát teljesen kiüresítve jött el közénk, az idők végén dicsőségben és fényben, Királyként érkezik az ítéletre.

Krisztus királysága más mint a földi hatalomé, mert országa nem e-világból való.

A kezdő idézet szinte mindent elmondott tömören a sokak által ismert Krisztus Király fogalomról, de valójában ahhoz keveset, hogy a kereső megérthesse ennek a kifejezésnek a jelentését.

A keresztény vallások Krisztus Királyt a "bűntelenül" született, és az "első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24), i.sz. 25 április elsején, a peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14), tehát holdtölte alkalmával a szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14) bűnbakként keresztre feszíttetett Názáreti Jézussal azonosítják...

Jézus egy anya szülte hús-vér halandó volt ugyanúgy, mint bármelyikünk azzal a különbséggel, hogy Ő az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) a pozitív ("bűntelen") szellemi hatása alatt látta meg a napvilágot hasonlóan, mint Mithrász, Szent György, Álmos, Dávid Reubeni, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti. Ettől természetesen még nem lehetett, és nem is volt Isten, se Mithrász, se Jézus, se Szent György, se Álmos, se Dávid Reubeni, se Sabbatáj Cví, se pedig Jiddu Krishnamurti.

A felsorolt híres személyekkel ugyanúgy kapcsolatba hozható az életük későbbi időszakában realizálódott kozmikus kereszt, mint Jézus esetében, de közülük csak Jézus halt kínhalált az "első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15):

Mithrász születése:
-279.12.09. 17:40 UT
Nap-Hold
-Merkúr-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/6,2°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas; -Jupiter quadrat:6,4°Halak (7,8°/9,7°)
(teljes napfogyatkozás)

Mithrász legyőzi a bikát:
-226.04.01. 19:00 UT
Nap-Hold konjunkció:7,6°Kos; -Mars-Szaturnusz oppozíció:2,5°/2,9°Mérleg; -Uránusz quadrat:11,1°Rák
(-Neptunusz:29,1°Iker); -Plútó oppozíció:3,5°Bak (8,6°/12°)



Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
(9,2°)
(Vénusz-Jupiter sextil)

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak
(6,8°/8,9°)
(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)



264.05.13. 06:15 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,7°/21,7°/27,8°/24,9°/18,8°Bika
(9°)
(Partial napfogyatkozás)
- Szt. György születésének a feltételezhető időpontja


299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
(9,2°)
- A legendák szerint Szt. György legyőzte a sárkányt
- Diocletian megkezdi az őskeresztények üldözését, a hadseregből eltávolítja őket




Álmos születése:
808.11.21. 19:07 UT +2.00
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjukció:4,1°/4,1°Nyilas/27,6°/28,5°/29,2°Skorpió
(6,5°)

Vérszerződés:
842.03.30. 06:36 UT +3.00 Kiev
"Asc"-Nap-Uránusz
-Plútó konjunkció:13,1°/13,8°/16,3°Kos; -Hold oppozíció:13,1°Mérleg; -Mars quadrat:18,4°Rák; -Szaturnusz-Neptunusz oppozíció:16,9°/10°Bak
(5,3°/8,4°)
(teljes holdfogyatkozás)



Sabbatai Cvi születése:
1624.08.14. 06:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold konjunkció:21,6°Oroszlán; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán
(5,3°)

Sabbatai Cvi messiásnak jelentette ki magát:
1648.11.30. 06:19 UT
Nap-Uránusz
-Neptunusz konjunkció:8,8°/9,3°/12,4°Nyilas; -Hold-Szaturnusz-Plútó oppozíció:8,8°/12,9°/14,6°Iker; -Mars quadrat:5,8°Szűz
(7,1°/8,8°)
(részleges-partiell holdfogyatkozás)

illetve:

1649.02.27. 01:15 UT (5409 Adar 15. Susán-Purim)
Nap-Hold oppozíció:8,9°Halak/Szűz; -Mars konjunkció:6,7°Szűz; -Szaturnusz
-Plútó quadrat:9,5°/13,5°Iker; -Uránusz-Neptunusz oppozíció:13,3°/14,9°Nyilas
(6,6°/8,2°)



Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió
(3,7°)

1910.01.11. 11:51 UT
Nap-Hold-Uránusz konjunkció:20,4°/20,4°/21,1°Bak;
-Neptunusz oppozíció:17,9°Rák; -Mars-Szaturnusz quadrat:14°/16,8°Kos
(7,1°)
- Ezen a napon történt Jiddu Krishnamurtinak a Skót Ritus 33. fokozatú nagymestere, Charles Webster Leadbeater általi "első beavatása", de ugyanezen a napon alapította meg George Arundale Krishnamurti számára az "Order of the Rising Sun"-t (A Felkelő Nap Rendjét"), ami arra lett volna hivatott, hogy egyengesse Krishnamurti útját a messiási pályafutása során
- Rudolf Steiner 1910.02.12-én Stokholmban kihirdeti Krisztus éterben történő megjelenését


1929.03.25. 07:46 UT
Nap-Uránusz konjunkció:4,2°/7,2°Kos; -Hold oppozíció:4,2°Mérleg; -Mars quadrat:5,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:0.3°Bak
(6,9°)
- 1929.08.03-án a hollandiai Ommen-ben Krishnamurti lemondott nyilvánosan a messiási címről, és feloszlatta az "Order of the Star in the East"-et


A bemutatott konstellációk mindegyike a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrása azzal az eltéréssel, hogy amikor "Mithrász legyőzte a bikát", Jézust keresztre feszíttették, Ámos vérszerződést kötött, Sabbataj Cví pedig messiásnak jelentette ki magát, az azt szignáló konstellációk kialakításában az elvileg akkor még nem ismert (?...) Neptunusz és Plútó planéták is részt vettek!

A kozmikus Krisztus, azaz JHVH, akinek úgymond az "országa nem e-világból való", természetesen szoros kapcsolatban áll a földi élettel. Nemcsak Jézushoz hasonló "bűntelen" lelki adottsággal felvértezett teremtményei vannak a FVSzV-nak, hanem az összes lehetséges szellemi hatás inkarnálódása neki köszönhető. Hogy ne térjünk el JHVH-tól, azaz a Shem ha-Mephorash-tól ("Isten 72 szellemétől"), ki kell hangsúlyozni, hogy neki tulajdonítható természetesen az az Aleister Crowley születése is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta nem kifejezetten indokolatlanul annak ellenére, hogy szerintem a FVSzV-n kívül nem létezik semmilyen más szellemi "lény"...:


Aleister Crowley születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozíció:20,6°Skorpió/Bika; -Mars-Szaturnusz quadrat:13,9°/19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,9°Oroszlán
(6,7°)


Visszatérve a tanulmány témájához, Krisztus Király szellemi lény a fenti idézet szerint is, akinek az "országa nem e-világból való".

Krisztus királyságát a Biblia, a "végidőkkel", azaz napjainkkal hozta kapcsolatba. Ez azt látszik sejtetni, hogy korábban még nem volt "király", hanem csak egy bizonyos időpont eljövetelekor valósulhat meg ez. Erre nézve kifejezetten szemléletes és ráutaló magyarázatokkal szolgál a Biblia:

Ézsaiás
13,6 Jajgassatok, mert közeledik az Úr napja, a Mindenható pusztításaként jön el.

41,4 Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok.

44,6 Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.

48,12 Eljött a szabadulás ideje
Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok!

Zofóniás
1,14 Közel van az Úr nagy napja, közel van, igen hamar eljön. Keserves hang hallatszik az Úrnak napján, kiáltozik akkor még a hős is!
1,15 Harag napja lesz az a nap, nyomorúság és ínség napja, pusztítás és pusztulás napja, sötétség és ború napja, felhő és homály napja,
1,16 kürtszó és riadó napja az erős városok ellen és a büszke bástyák ellen!

Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Jelenések könyve
1,8 Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható (*El Shaddai - héberül: אל שדי‎).

11,15 A hetedik trombitaszó
A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: "A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké".
11,16 Ekkor a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak és imádták Istent,

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

22,13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég".

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S. 201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S. 272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201. old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272. old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

http://www.communio.hu/hitvallas/hitv04 ... 041123.htm (már nem lehet eléri)
http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0411/hitv041123.htm
Hitvallás
V. évfolyam 11. szám, 2004. november
Krisztus Király ünnepe
Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket. Az Ő színe előtt játszódik a történelem, s Isten akarata, hogy hatalma a "világ végén" nyilvánuljon ki teljesen. Az utolsó ítéleten Ő lesz a Bíró, aki összefoglal mindent, és átad az Atyának.

A kezdőének szavai túlmutatnak minden emberi méltóságon, elismerjük Krisztus királyságát, a szentmise nyitányában feltárul képzeletben előttünk az Ő mennyei dicsősége: "Az Ő országa örökké való ország; s minden király szolgál neki, alleluja, alleluja." (Dán 7, 14)

http://lexikon.katolikus.hu/K/Krisztus% ... napja.html
Krisztus Király vasárnapja: az →egyházi év utolsó vasárnapja. - Krisztus királyi méltóságának a 20. sz-ig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) az 1900-as →jubileumi év alkalmából a 20. sz. királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette a ~ ünnepet.

http://lexikon.katolikus.hu/K/Krisztus% ... %A1ly.html
Krisztus Király (lat. Christus Rex; Rex Regum Dominus dominantium): a mindenség Istentől fölkent uralkodója, akit János evangélista a látomásaiban látott: „Fehér lovon ül, hűségesnek és igaznak hívják. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, a fején ékes korona. Neve föl van írva, de senki sem ismeri, csak Ő maga. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre (...) Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: királyok Királya, uralkodók Ura.” (Jel 19,11-16). - 1. Az ÓSz Messiás-várásának lényeges része egy megváltó →király várása.


Ezek szerint Krisztus ereje, hatalma, királysága a Földre "levettetett" sárkánynak köszönhető. Ezt a sárkányt hívják ördögnek és Sátánnak, tehát Krisztus ereje, hatalma, királysága a Sátán személyének a függvénye, amire találunk utalást a Gunkel Hermann (1862 - 1932) teológus professzortól származó idézetben is.

Mit akar az jelenteni, hogy a "Földre "levettetett""?

Röviden annyit, hogy az égi esemény (kozmikus sárkány=kozmikus kereszt) a Földre és lakóira fejtette ki a hatását.

Hogy festhetett ez a gyakorlatban?

1999.08.11-én egy olyan napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt realizálódott, amire már az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben jártas Nostradamus (1503 - 1566; Prieuré de Sion titkos társaságnak volt a tagja) is felhívta a figyelmet:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
(*JHVH-kozmikus Krisztus)
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt
még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.).


Ugyanerre az égi eseményre figyelmeztette II. János Pál pápa 1996-ban Európát:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!


Az Ószövetségből is megtudhatjuk, hogy JHVH-nak a "végidőkre" beharangozott eljövetele nem egy olyan égi eseményhez lett utalva, mint aminek az égisze alatt meglátta a napvilágot Mithrász, Jézus, Szent György, Álmos, Sabbatáj Cví és Jiddu Krishnamusrti...:

Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Ézsaiás
63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.


1999.08.11-én délben lett "lenyugtatva a Nap", azaz Európa (Magyarország) felett délben (helyi idő!) történt az a napfogyatkozás, ami az alábbi kozmikus kereszttel volt kapcsolatban:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(3,7°)
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek eredményezte a születéset. (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).


Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983) ISBN 963 363 415 6
(I./118.) Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele elött mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt.


A "kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt". A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) és az általa megszült gyermek (Immánuel) is természetesen a már bemutatott kozmikus kereszttel van kapcsolatban. A bemutatott kozmikus kereszt a laikus számára nem mond feltehetőleg sokat. A lényeg ezzel kapcsolatban az, hogy a vallások többsége ehhez a kereszthez utalta a messianisztikus elképzeléseinek a megvalósulását. A zsidók ettől várják messiásuk, Immánuel eljövetelét; a Pál-féle kereszténység ugyanerre várt "Jézus második eljövetele" címszó alatt; az iszlám Imam Mahdi visszatérését kapcsolta ehhez; a buddhisták Maitreya fellépését, a hinduk Krishna inkarnációját, stb..

http://szentimre.sopron.hu/hirdetesek/31
2011. november 22.
Az egyházi év vége - Krisztus Király ünnepe
Az evangéliumok is érzékeltetik, hogy a Jézus keresztjére helyezett felirat: ő a zsidók királya, bár eredeti szándéka szerint az elítélés okát jelzi, mégis komoly igazságot fejez ki a hívő szemlélő számára.

A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(569.old.) Befejezésül álljon itt egy összefoglaló tanúságtétel Jézus Krisztus személyi titkát és egyetlen főségét illetően:
1. A názáreti Jézus Krisztus nem "egy a próféták közül" - nem népvezér, nem forradalmár, nem szupersztár... Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító (Messiás), az Üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz": Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója!


Keresztény szemszögből a leglényegesebb kérdés ezzel kapcsolatosan az, hogy mi köze van tulajdonképpen a Krisztus Király fogalomhoz, és a "végidőkre", azaz napjainkra várt ószövetségi messiáshoz, Immánuelhez, az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt hús-vér Jézusnak?

Szerintem abszolúte semmi... Hacsaknem abból indulunk ki, hogy a Jézus születésekor együttállt Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek alkották ezt a napfogyatkozással hatásfokozott, és asztrológiai szempontból kifejezetten negatív szellemi hatásúnak számító kozmikus keresztet, ami ugyanúgy a kozmikus Krisztus, JHVH egyik szellemi forrása volt, mint a Jézus "bűntelenségét" biztosító együttállás. Ebből viszont az következik, hogy ilyen meggondolásnál fogva akár Aleister Crowleyről is azt állíthatná bárki, hogy tulajdonképpen "Jézus újraeljövetele"...

Nem véletlenül adódik félreértés ezen a téren...:

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.

"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.

Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."


Véletlen-e az vajon, hogy a "CHRISTUS VINCIT, CHRISTUS REGNAT, CHRISTUS IMPERAT, CHRISTUS AB OMNI MALO PLEBEM SUAM DEFENDAT“, azaz "KRISZTUS ÉL, KRISZTUS URALKODIK, KRISZTUS PARANCSOL, KRISZTUS MEGVÉDI A NÉPÉT MINDEN GONOSZTÓL" idézet éppen a Szt. Péter tér közepén álló hieroglifáktól mentes (egyedüli ilyen jellegű Rómában) obeliszken olvasható?

Link
Fotó

Link
Kép

Link
Kép

A véleményem szerint az obeliszk jelentése azonos az illuminátus piramissal, ami az US 1 dolláron is látható:

Ez a piramis a szabadkőműves nagymester, Franklin Delano Roosevelt (elnök: 1933.03.04. - 1945.04.12.; a Skót Ritus 32. fokú beavatottja) elnök rendelete alapján került fel 1933-ban az amerikai egy dollárra is. A mai templomosok által használatos illuminátus piramist ábrázóló gyűrű:

Link
Kép

Az illuminátus piramis egy olyan jelkép, ami szimbolizálja a feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől, Immánuel születési időponjával bezárólag (i.e. 1811.02.23-tól - 1999.08.11-ig) 14 darab azonos felépítésű kozmikus keresztet, melyek egyaránt a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai voltak. A 14 keresztre a piramis 14 fokozata (13 + a "mindent látó szem" - "All Seeing Eye" - Lucifer szeme") utal. A 14. kereszt (1999.08.11.) volt a legkiemelkedőbb hatású , amit az említett "mindent látó szem" jelképez:

Kép
(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

Vallásos magyarázatok a kereszttel kapcsolatosan:

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje,

http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=38
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Búcsúval járó imádságok és áhitatgyarorlatok
19. Hódolat a szent Kereszt előtt

Teljes búcsút nyerhetnek azok a hívek, akik nagypénteken részt vesznek a szent Kereszt imádásában és azt az ünnepélyes liturgikus szertartás közben megcsókolják.

A gyakoribb röpimák:

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!

Üdvözlégy szent Kereszt, egyetlen reménység!


http://lexikon.katolikus.hu/J/Jeruzs%C3 ... ilika.html
Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilika (ol. Santa Croce in Gerusalemme), Róma: Jézus Krisztus →kereszt-ereklyéinek őrzésére és tiszteletére épített bazilika Rómában.

Corrado Giaquinto (1699-1765) freskói díszítik a főhajó mennyezetét: az égben Szűz Mária bemutatja a Szentháromságnak Szt Ilonát és fiát, Konstantint); az apszis 2 oldalát: rézkígyó és a sziklából forrást fakasztó Mózes; az apszis mennyezetén az utolsó ítélet Keresztje (olajfestmény).

http://magyarorthodoxia.org/print/5/4/2.aspx
A Szent Kereszt felmagasztalása
Mivel az összes, a kereszt jelét említő szöveg kapcsolatban van az Ez 9,14-el, nyilvánvaló, hogy magának a keresztnek eszkatologikus vonatkozása is van. Az Evangéliumokban maga Krisztus beszél erről az eszkatologikus jelről: „Akkor majd feltűnik az Emberfiának a jele az égen és jajgatásba tör ki a föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24, 30-31; Mk 13, 24-32; Lk 21, 25-33). Itt a kereszt, már az eszkaton, a végidő jele.


A Bibliában emlegetett és tisztelt keresztek értelemszerűen kozmikus eredetűek:

Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

http://magyarorthodoxia.org/print/5/4/2.aspx
A Szent Kereszt felmagasztalása
A kereszt a Szent Írásban, már az Ószövetség ben is úgy mutatkozik meg, mint oltalmazó jel, amelyet Istentől kapott jelként hordoznak a bűnt elutasító emberek: „Járd be az egész várost, és jelöld meg tau-val azoknak a férfiaknak a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne művelnek. (…) Utána járjátok be a várost és pusztítsatok… Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok” (Ez 9, 4-6). Az atyák allegorikus exegézisében a kereszt ószövetségi előképei: az élet fája a Paradicsomban (Ter 2,9; Jel 2, 7; 22, 2.14.19), a rézkígyó (Szám 21,9; vö. Jn 3,14 ), Jákob létrája (Ter 29,12). A keresztet hordozó Krisztus előképe Izsák, aki a saját hátán vitte az áldozatbemutatáshoz szükséges fát (Ter 22, 6), amint Krisztus is hordozta keresztjét, mikor önmagát mutatta be teljesen elégő áldozatul az Atyának. A kereszten feláldozott Krisztus előképe a zsidók húsvéti báránya.

Lyoni Szent Ireneusznál a kereszt, mint üdvtörténeti mozzanat jelenik meg, elsősorban „fa”-ként emlegeti, de nála is kozmikus jelentősége van, akárcsak Jusztinosznál. Az apostoli igehirdetés feltárása (II. sz.) c művében így ír: „Ő maga a mindenható Isten Igéje, aki láthatatlan jelenlétével eltölt mindent ebben az egész világban, és körülfogja hosszúságát és szélességét, magasságát és mélységét, mert Isten Igéje által rendez el és kormányoz mindent, Isten Fia bennünk van keresztre feszítve, mert a kereszt alakját rányomta a világra, hisz amikor láthatóvá lett, ki kellett nyilatkoztatnia ennek a világnak részesedését keresztrefeszítésében azért, hogy látható formája által megmutassa miként munkálkodott a láthatón…” (ÓÍ VIII.595-596.).

http://lexikon.katolikus.hu/S/sz%C3%A1z ... yezer.html
száznegyvennégyezer: 1. Jel 7,4 szerint az Izrael →tizenkét törzséből megjelöltek száma: 12 x 12 ezer. A megjelöltek Isten pecsétjét, a →tau jelét viselik homlokukon. - 2. Jel 14,1-5: a Bárány közvetlen kísérete, akik „asszonyt nem érintettek, szüzek maradtak, és mindenüvé követték a Bárányt, ahova csak ment”. Az új éneket csak ők tudták megtanulni, akik Isten és a Bárány zsengéi.

http://magazin.ujember.katolikus.hu/Arc ... 08/24.html
2004. aug.-szept. V. évf. 8. szám
Tábor-hegyről Golgotára
Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása
Mi, keresztények, mindnyájan hisszük, hogy Jézus keresztje az a biztos pont, amely - nem "kifordítja sarkaiból", hanem - felemeli a világot. A négyágú kereszt kozmikus jelentést hordoz: átöleli a négy égtájon élő emberiséget, összeköti az eget és a földet, biztos világítótoronyként vezeti a tévelygőket.

http://www.keesz.hu/node/1080
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Az Eucharisztia teológiája a pápai enciklikában
b) A kozmikus dimenzió
Tanító hivatali megnyilatkozás még sohasem beszélt az Eucharisztia ilyen jellegû vonatkozásáról. A közelmúltban Teilhard de Chardin mûveiben találkoztunk az Eucharisztiának ezzel a sajátos szemléletével (vö. Mise a világ fölött c. mûve). Az ortodox teológia és lelkiség is megõrizte az Eucharisztiának ezt a sajátos vízióját. II. János Pál pápa saját életébõl kiindulva hangsúlyozza ez Eucharisztia univerzális jelentõségét: „Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sõt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét.

c) Az Eucharisztia eszkatologikus jellege
„Az Eucharisztia kifejezi és megerõsíti a közösséget a mennyei Egyházzal” (19. p.). Egyesít bennünket a mennyei liturgiával: „Az Eucharisztia valóban az ég megnyílása a Föld felé”. Ezzel a szemponttal a múltban inkább a keleti teológiában találkoztunk. A keletiek szerint a földi liturgia a mennyei liturgia elõképe, s így már most itt a földön részesei lehetünk a mennyei istendicséretnek.

Dolhai Lajos (1955) 1977-ben szentelték pappá. Az Egri Érseki Papnevelõ Intézet vicerektora, az Egri Hittudományi Fõiskola dogmatika professzora.

http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=36
ECCLESIA DE EUCHARISTIA
II. János Pál pápa enciklikája
Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sõt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 2003. április 17-én, Nagycsütörtökön, Pápaságom 25. évében, a Rózsafüzér évében. II. János Pál pápa

http://www.vatican.va/news_services/lit ... on_12.html
http://www.oecumene.radiovaticana.org/t ... p?id=31503
http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (*azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ sötét lesz, ahol Isten fia a halálnak ki lett szolgáltatva.--


Link
Kép
Egy találóan szemléletes ábrázolása a kozmikus keresztnek. A két szárának a metszéspontjában helyezkedik el a Földünk.

Link
Kép

A Krisztus Király, a Pantokrátor (grögül παντοκράτωρ - a mindenség ura, mindenható Isten) képi ábrázolása:

Link
Kép

Link
Kép

Kép
Kép

Jelenések könyve
5,13 És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: "A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!"
5,14 A négy élőlény (*) így szólt: "Ámen!" És a vének leborultak, és imádták őt.

Ezékiel
1,10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek.

10,9 A kerúbok: Isten dicsősége hordozói
Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett, egyik kerék az egyik kerúb mellett, másik kerék a másik kerúb mellett, és olyanok voltak a kerekek, mint a ragyogó drágakövek.
10,10 Mind a négynek az alakja egyformának látszott: mintha egyik kerék a másik kerékben lenne.
10,14 Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második arc emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc.

37,9 Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!

Jelenések Könyve
4,6. És a királyiszék elött üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz: és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elöl és hátul.
4,7. És az első; lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülő sashoz.


Link
Kép

(*) A "négy élőlény" a bika (Bika állatövi jegy), az oroszlán (Oroszlán állatövi jegy), a sas (Skorpió állatövi jegy) és az ember (Vízöntő állatövi jegy). Lukács evangélista atributuma a bika, Márknak az oroszlán, Jánosnak a sas, Máténak pedig az ember.

Krisztus Király érkezését (ami egybeesik Immánuel születésével) hirdetik tehát az alábbi keresztény szószékeken található szimbólumok (oroszlán, sas, angyal/ember és a bika - Ezékiel 1,10; 10,9-14; Jelenések Könyve 4,6-7), amelyek közvetve az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre hivatottak utalni:

Kép

Azt hiszem, hogy a legnagyobb félreértést szemléletesen tükrözi az alábbi mondat:

http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztol%C3%B3gia.html
krisztológia (gör. ‘Krisztus-tan’):
Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”, vagyis biztosítéka és forrása annak, hogy a teremtett világ Isten életének és dicsőségének hordozója legyen.

A kozmikus Krisztus maga JHVH (יהוה), azaz a Tetragrammaton (Θετραγράμματον), amit a Shem ha-Mephorash-sal ("Isten 72 szellemével") definiál a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah.
A teremtő szellem, és a teremtmény, illetve annak a lelke nem azonos, azaz nem lehet közéjük egyenlőségjelet tenni. Ennek a kozmikus Krisztusnak a "bűntelen" (pozitív) szellemi hatása testesült meg Mithrászban, Jézusban, Szent Györgyben, Álmosban, Dávid Reubeni-ben, Sabbatáj Cví-ben és Jiddu Krishnamurti-ban; de ugyanez a kozmikus Krisztus inkarnálódott abban az Aleister Crowley-ban is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The beast 666") tartotta. Értelemszerűen szintén ez a kozmikus Krisztus testesült meg az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt égisze alatt született ószövetségi messiásban, Immánuelben is, akit a Pál-féle kereszténység "Jézus második eljövetele" gyanánt váratott annak ellenére, hogy nem lehetett semmi köze a kínhalált halt Názáreti Jézushoz...

Jézus a "bűntelen" születési adottságából adódóan azt állította az Újszövetség megalkotói szerint, hogy:

János evangéliuma
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

Ezt csakis arra alapozhatta, hogy szerinte a Földön nem a jó, hanem a gonosz az úr:

Máté evangéliuma
4,8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,
4,9 és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem."
4,10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!"

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.
4,7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."
4,8 Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj."


Jézust megkísértette a Sátan, akinek ezen magyarázatok szerint a Földön a hatalom és a dicsőség adatott meg, tehát tömören összefoglalva, az Újszövetség szerint a Földön a Sátán az úr...

A "végidőkre", azaz napjainkra a Biblia előre jelezte Krisztus eljövetelét és királyságát, aki az erejét, hatalmát, királyságát a Földre levettetett sárkánytól (Sátán - kozmikus kereszt szellemi hatása) kapta:

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Kép
A Sátán leesése, Gustave Doré, 1865

Frick Karl: Die Erleuchteten - Licht und Finsternis (1975)
(II./S.286.) Der "Fall" Luzifers bedeutet in Wirklichkeit das Herabsteigen des "Lichtbringers" in die Materie, ... Ohne den "Fall" des Engels gäbe es kein Erlösung des Menschen.
(II./S.337.) Gott, das ist Luzifer. Es bestätigt, daß dieser Gott in Wirklichkeit Satan ist.
--Frick Karl: A megvilágosultak - Fény és a sötétség (1975)
(II./ 286.old) Lucifer "leesése" a valóságban a "fényhozó" alászállása az anyagba,..
Az angyal "leesése" nélkül nem adódhatna megszabadítása az embereknek.
(II./ 337.old.) Az Isten az Lucifer. Ez bizonyítja, hogy ez az Isten a valóságban a Sátán.--

Die Bibel (1998) (ISBN 3-460-33007-4)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Biblia
Jelenések könyve
22,16. Én (*Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (hajnalcsillag, tehát nem esthajnalcsillag, ugyanis a misztériumokban nem ugyanarra utal a kétféle fogalom...).--

http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.

Strahlend leuchte sie, bis der Morgenstern aufsteigt,
jener wahre Morgenstern, der in Ewigkeit nicht untergeht:
dein Sohn, unser Herr Jesus Christus,
der von den Toten auferstand,
der den Menschen erstrahlt in österlichem Licht;
der mit dir lebt und herrscht in Ewigkeit.

--Fényesen világít ő, amíg a Hajnalcsillag (*Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (*Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,

aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

http://de.wikipedia.org/wiki/Luzifer
Luzifer, auch Lucifer, ist der lateinische Name des Morgensterns (Venus). Wörtlich übersetzt bedeutet er „Lichtträger“ (zu lat. lux, „Licht“ und ferre, „tragen, bringen“). Im Lauf der Zeit wurde im christlichen Sprachgebrauch der Begriff Luzifer gleichbedeutend mit einem Namen des Teufels.

In der römischen Mythologie wurde Luzifer als poetische Bezeichnung für den Morgenstern, also den Planeten Venus verwendet. Es handelt sich hierbei um die wörtliche Übersetzung der griechischen Begriffe Phosphóros („Lichtbringer“) bzw. Eosphóros („Bringer der Morgenröte“), die etwa in Homers Odyssee oder Hesiods Theogonie auftauchten. Luzifer wird auch mit der Göttin Venus in Verbindung gebracht.

In der Offenbarung des Johannes (22,16 EU) spricht Christus von sich als dem „strahlenden Morgenstern“ (lat. stella splendida matutina). Aus diesem Grund hielten die frühen Christen „Luzifer“ für einen Namen Christi. Als Belege dafür dienen etwa die Hymne carmen aurorae[1] oder der Name des Heiligen Lucifer, eines Bischofs aus dem 4. Jahrhundert.


Ezek után joggal merülhet fel a keresőben a költői kérdés, hogy akkor ehhez mi köze lehet egyáltalán az i.sz. 25 április elsején kínhalált szenvedett Názáreti Jézusnak?...

Jézus ugyanolyan anya szülte hús-vér halandó volt, mint az 1999.08.11-én megszületett Immánuel, csak ellentétes lelki adottságokkal felvértezve, de semelyikük nem lehet azonos Istennel.
Részben igazat kell adjak az Újszövetség íróinak, és ugyanígy Frick Karl-nak is arra nézve, hogy a Földön Istennek a negatív szellemi aspektusa a domináns. A teremtést a természet törvényei irányítják, melyek egy logikus és csodálatos, de emellett kegyetlen és kíméletlen természetet alkottak meg, ahol jelen van a szeretet és a jó is, de mivel a teremtmények egy étkezési láncolatnak a részei, így a fennmaradásukért kénytelenek más teremtményeket akár élve is felfalni... Az isteni teremtést a természet alapos és elfogulatlan tanulmányozása folytán tudjuk csak megismerni és elbírálni.
Az embernek évezredekkel ezelőtt sikerült ebből a kíméletlen rendszerből úgy kiemelkednie, hogy ma már kizárólagosan csak a többi élőlény van veszélyben tőle...

A véleményem szerint a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt kizárólagosan csak az ember valósíthatja meg a maga számára, felvilágosítás és összefogás által, emelkedett, igazságos és pozitív etikai szabályzók és célok figyelembevétele mellett.
Benutzeravatar
klausmatefi
Administrator
 
Beiträge: 157
Registriert: Mo 13. Jul 2020, 11:02

von Anzeige » Sa 18. Jul 2020, 09:19

Anzeige
 

TAGS

Zurück zu Schemhamphoras

Wer ist online?

0 Mitglieder

cron